1990 - 1993

 

Ez a korai időszak, amit két részre is bontok, mert nagyon más más jellemzte. Az első rész, a kilencvenes évek eleje még javában a számítógépes hangok és zenélés korszaka. Zenélni egy Commodore Amiga 500-on kezdtem, ott még tracker-ben, 4 csatornán.  Sajnos már csak 7 db modult sikerült megmentenem, hála az Amigás archívumoknak. (thx to http://amp.dascene.net/). Ezek itt is vannak, de elmondom, mire kell figyelni, mert valószínű, hogy senki nem tudja, ezeket: A modul zenéknél az elején csak 4 sáv volt, vagyis csak 4 különböző hangszer szólhatott egyszerre. 

A visszhang, az effektek, nyújtás, stb. mindent programozni kellett ott a szerkesztőben, pl. a dobsávon két ütem között szólt mondjuk basszus, az akkordok sok esetben az akkordot bontó 3 hang gyors egymás után játszása jelentette - így megspórolva 2 csatornát. A trackeres szerkesztésnél minden zenész megtanulta, hogy hogy finomítsa, szerkessze, programozza a hangokat, mert ott mindent nekünk kellett csinálni, nem voltak processzorok, amik megcsinálják maguktól. Sokkal időigényesebb, viszont sokkal kifinomultabb zenék voltak ezek.  

Később a szerkesztők fejlődésével már több csatorna, ill. sok automata funkció állt rendelkezésre, de akkor már egyre jobban a szintik felé fordultam, az Amigát csak szekvenszelésre, vagyis vezérlésre használtam. Elég kezdetleges volt a rendszer, a vezérlő egy nehezen átlátható, káosz, megírni vele egy számot, és azt szerkeszteni, rendezni egy rémálom volt. A változást a PC vezérelt szekvenszelés hozta, ott már Cubase-n - az előzőkhöz képest- álom volt szerkeszteni. A számok elkészülési ideje is nagymértékben lerövidült, így több időt hagyva a lényegre, vagyis a komponálásra. Készültek is a dalok, számok, aztán a tinédzserkorunk meghatározó zenekarainak, (főleg DM) inspirálására csináltunk pár számot, amin már volt szöveg és ének. 

Tetszett az embereknek, szerettek volna minket élőben is látni. Én nem nagyon akartam színpadra állni, mindig is inkább a stúdiós zenélés vonzott, nem a live, de ezt is ki kéne próbálni/mi bajunk lehet alapon alakítottunk egy csapatot, zenekart. 4-en voltunk benne: Nagy Szabolcs (raize) -ének, Reznek Zoltán (roszko) -szintik, zeneszerzés, Sinka Tamás -sequencer, vezérlés és én -szintik, zeneszerzés. Később egyik tagunknál történt váltás, a szintiknél becsatlakozott Simon Attila (simi). A formáció még így visszatekintve is sikeres volt, találtok itt koncertfelvételt is (a minőség elég xar, de egy sima kazettás magnóval lett véve). A végére már egész vállalható számok készültek (látomás, mindenhol kerestem), aztán rájöttünk, hogy nem való ez nekünk, mindenki mást szeretne csinálni, nem csak ilyen jellegű számokat írni és koncertezni, ezért váltottunk inkább a studiózás - és én személy szerint a stúdiózenélés felé.

 

 

 

letöltések

ha a böngésződ nem indítja el a letöltést rákattintással, akkor jobb egér, majd link mentése másként.
 
audio,mp3: 
 
1. Rolex2.mp3                      2. bounty.mp3                  3.castle'91 inv.mp3
19. yellow fish.mp3            20. noname2.mp3              21.noname3_bhc.mp3
22. noname4.mp3              23.noname5.mp3                24.noname6.mp3
25. noname7.mp3              26. noname8.mp3               27.noname9.mp3
 
 
 
 
 
 

 

 
 
You must have the Adobe Flash Player installed to view this player.
hostgator
Sunday the 12th. Custom text here. Joomla 3.1 Templates by FreeTemplateSpot