1973 -

 

1973-ban születtem a szürkületi zóában, Szabolcsban. Zenét soha nem tanultam, a kottát a mai napig nem ismerem. Ez a kis kronológiai áttekintés inkább amolyan visszatekintés, lehet, kicsit hosszú lesz, meg inkább csak a barátoknak, ismerősöknek szól, akik ismernek, vagy akikkel együtt éltük át ezeket az évtizedeket. Szóval zeneszerkesztéssel még C64 (Commodore 64 - az egy számítógép volt a '80-a években)-en kezdtem foglalkozni, ill. csak rácsodálkozni, hogy egy pár soros, akkor még BASIC (primitív, de működő oprendszer) -ben megírt program hangokat generál, de ennyi, akkor még inkább játszottam csak a számítógéppel, meg programot, demókat írtam ASSEMBLER - ben. Az igazi, zene felé fordulásom már a Commodore Amigához és a '90-es évekhez köthető, ott már rendesen írtam zenéket, amiket demókban használtunk fel. 

Ezekből csak 7 db-ot sikerült valamelyik netes archivumból előkotorni, ezek ott is vannak az 1990 - 2000 menü alatt ezen az oldalon. Volt egy csapatunk (Live Act), demókat csináltunk hobbiból és én voltam,aki a zenéket készítettem a demókhoz. Itt megjegyezném a csapatunk akkori tagjait: Raize, Willy, Viti, Én. 

Ekkor kezdtem el jobban foglalkozni a számítógépes zenéléssel,igaz akkor még elég, a maihoz képest gagyi rendszereken (tracker). A szintetizátorok felé fordulás már elkezdődöt az Amigás korszakomban is, bár még akkor elég bonyolult volt a vezérlés. A komolyabb szinti zenélés akkor kezdődött, amikor együttest alakítottunk Vision (Raize, Simi, Roszkó,) néven amolyan szintipop-ot csináltunk, helyi szinten elég nagy sikerrel, de amikor komolyabbá vált a dolog, úgy éreztük, hosszútávon nem szeretnénk azt csinálni és abbahagytuk. 

Maga a zeneszerkesztés viszont megmaradt hobbinak, és tovább készültek a számok, ill. egyre több megrendelést kaptunk helyi -és regionális rádióktól reklámzene gyártásokra. A stúdió is egyre komolyabb lett, gyűltek a vasak, ill. a PC-s korszak beköszöntével a vezérlés is teljesen számítógép alapú lett. Jöttek az együttesek is, stúdiómunkára, egyre több dolog készült nálunk. 

Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy csináljunk egy CD-t. Meg is csináltuk, (1997), Man on the Moon lett a neve (Raize, Morszi, én voltunk a producerek) és a régi, amigás előadónév alatt jött ki. (Live Act). Maxi cd volt, csak limitált darabszámban (kb. 500 db) adtuk ki, igazából csak a szakmának szántuk, Dj.k játszották a szórakozóhelyeken, ill. maradt néhány darab a boltokba azt elég hamar elvitték, de új adagot már nem nyomattunk, mert nem az volt a cél, hanem csak hogy legyen egy ilyenünk is. Egyébként ez is megvan itt,a zenék között. Teltek múltak az évek, a stúdióban folyt a munka, én csináltam a saját hobbidolgaimat és sok külsős felkérésben, projektben is besegítettünk. Egyre több olyan számot csináltam, amiben már voltak más motívumok is, pl. gitár sample, zongora stb. és nem kifejezetten dance jellegűek voltak. Kellett is, mert mindig ugyanolyan jellegű zenét csinálni nagyon unalmas és előbb után egyre nehezebb jót csinálni. Itt meg kell jegyeznem, hogy sokszor közös munkáink voltak Simi-vel, együtt építettünk fel egy-egy számot, jó volt néha nem egyedül zenélni. A számok között egyébként megjelöltem e közös munkákat. A 2000-es évek igazi fordulatát a már korábban említett Soft vs. VAS cikkemben leírt software-s szintetizátorok és eszközök (effektek, modulok, stb.) megjelenése határozta meg, szép lassan le lett építve a stúdió VAS része, egyre jobban a virtuális zeneeszközök felé fordulva. 

Másrészt egyre kevesebb idő jutott a stúdióra, mindenkinek megvolt a saját élete, amibe egyre kevésbé fért bele a stúdiózás. Az utolsó komolyabb projekt a Sóstó Fiesta volt ennek a rendezvénynek csináltam a hivataos zenéjét, ez is megvan a trackek között, ill. a klippje is nézhető, letölthető. Elég nagy létszámú rendezvény volt, sok külföldi előadóval, az egyik legnagyobb event volt akkoriban. Bakeliten is megjelent. Azóta szétszéledt a társaság, csak én írogatom hobiból a zenéket, amikor épp kedvem van hozzá, bár az utóbbi időben egész sokat játszottam ezzel.
 

Volt/van még egy másik projektünk is. Ez elég nehezen emészthető, legjobban az Uhrin Benedek bácsi projektjéhez hasonlítható, pár régi Amigás dude (Poko, Atya, Ern0, Raize, én) gyűlünk össze egy jó nagy marhaság előállítására, (az eredmény szintén a számok között) bár meglepő módon egész nagy sikerrel. Ezt a projektet kevesen értik, de aki igen, annak must have.

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
hostgator
Sunday the 12th. Custom text here. Joomla 3.1 Templates by FreeTemplateSpot